AZ ÉTRENDI FEHÉRJEBEVITEL HATÁSA A VESEFUNKCIÓKRA

DELMAR R. FINCO, DVM, PHD: AZ ÉTRENDI FEHÉRJEBEVITEL HATÁSA A VESEFUNKCIÓKRA

A tanulmány letölthető pdf formátumban (135 kb)
Széles körben tanulmányozták a fehérjék veseműködésre kifejtett hatását számos emlősállat esetében. Korai megfigyelések (1928) megállapították a fehérjebevitel káros hatását egy patkányfaj hímnemű egyedeinek veséjében, amely állatok természetüknél fogva hajlamosak veseproblémákra.

Más korai megfigyelések (1932) a véráramlás akkut változásaira koncentráltak a normál kutyák veséjében, az étrend fehérjetartalmának változtatása mellett.

A már említett korai kutatások óta folytatott tudományos munkáknak köszönhetően, jelentősen bővültek ismereteink azzal kapcsolatban, hogy a fehérje milyen hatással van a vesékre, de számos szempont maradt vitatott és ismeretlen.  Egy ellentmondás a sok kutatás eredményeinek értelmezésében, nem teszi lehetővé a fehérjebevitelen kívül más változók ellenőrzését. Különösen, a fehérjének tulajdonított hatások nem mindig választhatók el a táplálék kalória- és zsírtartalmától, vagy a szervetlen alkotóelemeitől.

A fehérje hatásai: normál vese

AKUT HATÁSOK AZ EGYEDI TÁPLÁLÉK UTÁN

Smith³ idéz egy munkát Moustgaard és társaitól, amely azt demonstrálja, hogy a kutyának adott egyedi magas fehérjetartalmú eledel (30 – 60 gramm kazein/testsúlykilogramm) megemelte a glomerulációs filtrációs rátát (GFR), amely maximumát 3-6 óra között érte el, és 24 óra után tért vissza a normális szintre. Amikor a fehérje 10-12 órás időközönként lett adagolva, a felgyorsult érgomolyi szűrés nem tért vissza az alapértékhez, de az etetés harmadik napja után stabilizálódott. Amikor elkezdték csökkenteni a fehérjebevitelt, a GFR 4-5 napon belül visszaállt a kezdő értékre. A húsetetés következtében megnövekedett GFR-rel párhuzamosan emelkedett a vesén átáramló vérmennyiség is.
A kutyákon elvégzett e korai kísérleteket alátámasztotta számos más emlősfajon folytatott vizsgálat, melyek minőségileg azonos eredményt mutattak. Azonban, a különböző fajok változatos nagyságrendben reagáltak az étrendi fehérjére.

A MAGAS FEHÉRJETARTALMÚ ÉTRENDEK KRÓNIKUS HATÁSAI

Egy 1932-es tanulmány⁴ szerint, a magas fehérjetartalmú étrend megnöveli a patkány veséjének méretét. Hasonló hatást jegyeztek le számos más fajtánál, így a kutyák esetében is. A nefronok száma a születés után stabilizálódik, így a vese nagyobb mérete a létező nefronok megváltozásának köszönhető. A hipertrófia túlsúlyba kerül, mialatt a mechanizmus független a kortól, igaz, a nem ivarérett patkányokban néhány hiperpláziás tünet előfordult. Habár a nefron összes szegmense nagyobbodik méretben, követve a fehérje által előidézett hipertrófiát, a patkányokon végzett kísérletek jelezték, hogy a hipertrófia egy kedvező foka fordult elő a Henle-kacs vastag felszálló szárában⁵. A vesebetegségek előrehaladásával kapcsolatban a jelenlegi figyelem a glomeruláris hipertrófiára irányul, a nefron összes szelvényének általános hipertrófiájával szemben.

A FEHÉRJE HATÁSAINAK MECHANIZMUSAI: NORMÁL VESÉK

Habár a fehérjebevitel akut hemodinamikai hatása és a krónikus hipertrófia jól dokumentált, a mindkét folyamatban szerepet játszó mechanizmusok és azok kölcsönhatásai csak részben vannak leírva. A vérkeringés akut megváltozását az aminosavak veseartériába történő direkt befecskendezése váltotta ki, és az ilyen tapasztalatok vezettek a tubuloglomeruláris visszacsatolás mechanizmusának* elméletéhez, amely mechanizmus egy kiindulási pont a vesén átáramló plazmamennyiség (RPF – renal plasma flow) és a GFR növekedéséhez. ⁶A szájon át adott aminosavak is ezt a hatást eredményezik. Az aminosavak e pozitív hatása jelzi, hogy a fehérje emésztésének folyamata nincs alapvető hatással a vesén belüli véráramlásra. Nem minden aminosav egyenértékű, de az esszenciális és nem esszenciális aminosavak egy közös csoportjának vannak hatásai a kutyák szervezetére.⁷

Más tanulmányok szerint, a vesében zajló változások szerepet játszanak a többszervi mediációban, és ebben a közvetítő folyamatban jelentős szerepe van a glükagonnak. Számos tanulmány alátámasztja a többszervi kórfejlődés folyamatát, de emlékeztetnek arra, hogy a glükagon nem az egyetlen érintett résztvevő. ^{8, 9}

A legtöbb jelenlegi tudományos munka leírja sok növekedési faktor jelenlétét, amelyek kapcsolatban vannak a hipertrófia előrehaladásával. Azonban, még szükséges meggyőzően definiálni a kiváltó mechanizmusokat és az eset lefolyását. A hipertrófia leginkább ingerek segítségével lett vizsgálva, mint a fehérjebevitellel (vagy a vesetömeg csökkentésével), és az nem világos, vajon az összes inger ugyanolyan folyamat lejátszódása mellet okozott-e hipertrófiát. Egy régi, és még mindig népszerű teória a hipertrófia keletkezésével kapcsolatban a „munka”- elmélet. Az étkezés után megemelkedett GFR mellett, emelkedik a szűrlet mennyisége, és számos komponens megemelkedett tubuláris visszaszívódásának (reabszorpció) kell hozzájárulnia a homeosztázis fenntartásához. Az aktív transzport folyamatok alkotják a tubuláris „munkát”, amely serkenti a hipertrófiát. ¹⁰ A „munka”-elméletnek össze kellene kötnie a fehérjebevitel vesékre gyakorolt akut hatását és a tartós elváltozásokat, de a kettő közötti közvetlen összefüggés sohasem volt bizonyítva.

A hipertrófia mechanizmusára vonatkozó másik elmélet szerint, a teljes vesetömeget a teljes testtömeg szabályozza egy szervspecifikus visszacsatolási rendszeren keresztül, amely független a vese által elvégzett munkától. Ezt az elméletet olyan kutatások támasztják alá, amelyek a vizelet elvezetését az egyik veséből az alsó fő visszérbe (vena cava inferior)  módszerét használták; a vese megnagyobbodása (hipertrófia) nem fordult elő, annak ellenére, hogy az anatómiai szempontból sértetlen vese kiválasztó munkája 50 százalékkal megemelkedett. ¹¹

A VESEELÉGTELENSÉG ELŐREHALADÁSNAK ÖNFENNTARTÓ ELMÉLETE

Beltenyésztett Wistar patkányok veséjének hemodinamikáját mikropunkciós technikák segítségével vizsgálták, ahol a felszíni glomerulusok könnyen hozzáférhetőek voltak. ¹². A tanulmányok egy részében azt tapasztalták, hogy a vese tömegének 5/6 résszel csökkentése az érgomolyokon belüli kapilláris nyomás emelkedéséhez vezet a maradék nefronokban. A vese tömegének csökkentése után glomeruloszklerózist és a mesangial mátrix felszaporodását figyelték meg. Az ok és okozati kapcsolatot az érgomolyi hipertónia és a vese morfológiai károsodása között természetesnek tartották, és megszületett a veseelégtelenség önfenntartó elmélete. Az elmélet szerint, amint a funkcionális vesetömeg lecsökken egy bizonyos kritikus szintre, a glomeruláris kapilláris hipertónia jelentkezik, amely súlyosbodó vesekárosodással jár, még akkor is, ha a vesetömeg csökkenését okozó eredeti betegség nem hosszan tartó. A vesetömeg csökkentését, amelyet a renális szövetek sebészeti eltávolításával érnek el, általában a veseelégtelenség „maradvány vese” modelljének nevezik. A „maradvány vesékkel” rendelkező patkányok vese károsodásának előrehaladása és a renális diszfunkció hanyatlása vezetett el ahhoz a kérdéshez; vajon más fajok esetében is hasonló változások fordulnak elő?
A mikropunkciós tanulmányok, melyek alanyai „maradvány vesével” rendelkező kutyák és macskák, kimutatták, hogy a szimpla nefron GFR, a glomeruláris kapilláris nyomás és a glomeruláris méret megnőtt. ^13,14A vese tömegének sebészeti úton történő csökkentése eredményezi a „maradvány vesében” a szövettani károsodás kifejlődését a kutyák és a macskák esetében egyaránt. ^15-17 A sebészeti beavatkozás után, mindkét fajtában nő a GFR, ezzel társulva és ezt kompenzálva a kiválasztó szerv megnagyobbodik (hipertrófia). A kutyákban, amely állatok kettő vagy több évig voltak kísérletben, a vesetömeg15/16-os csökkentése után csökken a GFR, és a terminális urémia (húgyvérűség) kifejlődése általános. A „maradék vesével” rendelkező macskák esetében nem figyeltek meg csökkenést a GFR-ben, de a követő kísérletek időtartama, amelyeket ezekkel a macskákkal végeztek, egy évre volt korlátozva. ^20-22

A FEHÉRJE SZEREPE A VESEKÁROSODÁS ELŐREHALADÁSÁBAN

A veseelégtelenség előrehaladásnak önfenntartó elméletét megelőzően, az étrendi fehérjebevitelének csökkentése volt javasolt, mint vesén kívüli kezelés. Klinikai megfigyelések kimutatták, hogy a fehérjebevitel csökkentése a húgyvérűség számos klinikai tünetét enyhíti, alighanem azért, mert a fehérje lebomlása során kisebb mennyiségű toxin keletkezett, hiszen a bevitt fehérje mennyisége is kisebb volt. A csökkentett fehérjebevitelnek ez a logikus magyarázata feleslegessé teszi a korlátozott proteinbevitelt, amíg a húgyvérűség tünetei meg nem jelennek. Másik oldalról, ha a fehérje bevitele hatással van a vesebetegség előrehaladásának ütemére, akkor az előírt fehérjemennyiség csökkentésének már a húgyvérűség tüneteinek kialakulása előtt meg kellene történnie. Tanulmányok kimutatták, hogy a „maradék vesével” élő patkányoknál, az étrendi fehérjebevitel korlátozása hasznos volt, mivel csökkent az intraglomeruláris hipertónia és enyhült a vesebaj súlyossága is. ²³ Ez a kedvező hatás, amelyet a kb. 40 évvel ezelőtt patkányokon végzett kísérletek igazoltak, vezetett el oda, hogy a fehérjebevitel csökkentését javasolták, mint vesevédő módszert, a patkányokon kívül más fajtáknál is. Továbbá, a glomeruláris hipertónia és más tényezők, amelyek a csökkentett vesetömeggel jártak együtt, szintén okozói lettek a veseelégtelenség előrehaladásának. Ebbe tartozik a renális hipertrófia, ²⁴, amelyre szintén hatással van a fehérjebevitel.
Habár az adatok meggyőzőek azzal kapcsolatban, hogy az étrendi fehérje befolyásolja a vesebetegség súlyosbodását a patkányoknál, az eredmények ezt nem támasztották alá más fajták esetében. Úgy tűnik, hogy két szempontot kellene megfontolni:

• A glomeruláris hipertónia/hipertrófia ártalmas az összes fajra vagy a patkányok különösen sérülékenyek?
• A fehérjebevitel változtatása eredményesen csökkenti a glomeruláris hipertóniát/hipertrófiát a patkányokon kívül más fajták esetében is?

A „maradvány vesés” kutyákkal folytatott tanulmányok adatokkal támasztották alá, hogy a GFR-re és a renális hipertrófiára az étrendi fehérjebevitel hatással van. ^25-27 Azonban, ezek a teljes körű tanulmányok nem tettek különbséget a megemelkedett glomeruláris kapilláris nyomás által okozott GFR változás vagy a megnőtt filtráció felszíne (glomeruláris hipertrófia) között. Egyetlenegy mikropunkciós tanulmányban vizsgálták az étrendi fehérjebevitel hatását „maradvány vesével” rendelkező kutyák esetében. Ebben a tanulmányban, egy 16 és egy 32 %-os fehérjetartalmú táplálékot hasonlítottak össze. Az eredmények szerint, a szimpla nefron GFR volt nagyobb a 32 %-os táplálékot fogyasztó kutyák esetében, de a glomeruláris kapilláris nyomás nem volt magasabb ebben a csoportban. ²⁸ Más részről, a glomeruláris mennyiség nagyobb volt a 32 %-os étrendet fogyasztó kutyáknál, mint a 16 % fehérjetartalmú táplálékkal etetett állatok esetében. A nagyobb glomeruláris mennyiség következtében a szűrés felszíni területe nagyobb lett, ez megmagyarázza a magasabb szimpla nefron GFR-t a 32 %-os tápláléknál.

KUTYÁK RENDELLENES VESEMŰKÖDÉSSEL: ETETÉSI TAPASZTALATOK

Számos tanulmány témája szólt a fehérjebevitel veseműködésre gyakorolt hatásairól, és a kutya csökkentett vesetömegének morfológiájáról. Ezek közül legtöbb tanulmány a vesét, mint egy „fekete dobozt” vette figyelembe, és meghatározta a morfológiai és a funkcionális elváltozások mértékét, ahelyett, hogy a tünetek előfordulásának feltételezett mechanizmusát vizsgálták volna. Ezen „fekete doboz” tanulmányok nagyon hasznos célt szolgáltak, mivel a jelenlegi elméletek, amelyek a vese problémák súlyosbodásának patogenezisével foglalkoznak, nem a glomeruláris hipertónia és a hipertófia témakörére szűkülnek. A mechanizmusok, amelyeket még nem tartanak lehetségesnek, szintén létezhetnek. Ha más mechanizmusok, mint a glomeruláris hipertónia és a hipertófia, játszanak szerepet, valószínűleg nyitva hagynák a kérdést egy ún. fekete doboz tanulmánnyal. Ha a glomeruláris hipertónián és a hipertrófián kívül más mechanizmusok is szerepet játszanának, akkor azok valószínűleg feltáratlanok maradnának egy ún. „fekete doboz” tanulmányban.

Néhány tanulmányban összehasonlítottak étrendeket, és olyan kutyák szerepeltek, amelyek vesebetegsége természetes eredetű. ^29-32 Az összes esetben az étrendek a fehérjéken kívül számos alkotóelemben különböztek. Mivel a kutyákat klinikai körülmények között tartották, olykor kaptak nem étrendi kezeléseket, amelyek befolyásolhatták betegség kimenetelét. A természetesen megjelenő betegségek ismeretlen oka biztosított újabb lehetséges variációkat a betegségek kialakulásának ütemével kapcsolatban, melyek nem kapcsolódnak az étrendhez. Ezek a tanulmányok számos információt szolgáltattak az állatorvosok számára azzal összefüggésben, hogy a kereskedelemben kapható eledelek milyen klinikai reakciókat váltanak ki. De nem tudták meghatározni azt, hogy az étrendi fehérjebevitel milyen szerepet játszik az előrehaladott vesekárosodásban.

Számos tanulmány vizsgálta az étrend hatását a „maradék vesével” rendelkező kutyáknál. ^{17, 18, 26, 33-35}Ez a módszer előnyösebb a normál vesével élő kutyák vizsgálatával szemben az étrendi kezelés kezdeténél. A vese morfológiájának későbbi változásai a vese tömegének sebészeti csökkentésének voltak tulajdoníthatók, mialatt a vizsgálatok eltérő étrendek, vagy más változók tanulmányozása mellett folytak. Ezek közül számos kísérlet a kereskedelemben kapható eledeleket használt, amelyek különböző mennyiségben tartalmaztak számos alkotóelemet, köztük fehérjét is. Amikor a kísérletek során azt tapasztalták, hogy az eledelek hatása különböző, a hatásokat nem kimondottan a fehérjének tulajdonították.

Más tanulmányok olyan eledeleket használtak, amelyekben csak a fehérjemennyiség volt az egyetlen változó (természetesen a szénhidrátmennyiség is változó, hiszen az étrend energiatartalma nem módosul); ezen tanulmányok eredményei sokkal világosabban mutattak rá fehérje hatásaira. Az 1. számú táblázat tartalmazza azon kísérletek összefoglalását, amelyekben az étrend hatását vizsgálták csökkentett vesével rendelkező kutyáknál. Amikor a figyelem azokra a kísérletekre fókuszált, amelyekben kizárólag a fehérje volt az egyetlen változó, az adatok döntően arra a hibára engedtek következtetni, amely szerint a fehérje hatással van a „maradék vesével” rendelkező kutyák veséinek funkcionális és morfológiai romlására. Azonban az lehetséges maradt, hogy a vesebetegség természetes előfordulásának számos formája érzékenyen reagálhat a fehérjebevitel csökkentésére. A „maradék vesés” kutyáknak van egy enyhe, de nem markáns, az egész szervezetre kiterjedő hipertóniája. ^36,37 Az adatok meglehetősen vitathatóak a természetes vesebetegségben szenvedő kutyák szisztémás vérnyomásával kapcsolatban. Ez részben a közvetett vérnyomásmérési módszerrel kapott eredményekben található ellentmondásoknak köszönhető. Egy, a természetes eredetű veseelégtelenségben szenvedő kutyák vérnyomásával foglalkozó átfogó tanulmány szerint, a szisztémás hipertónia rendszerint enyhe. Az elsődleges glomeruláris betegségek, mint pl. felismerhető fehérjevizelés, egy kisebb részét alkotják a vesebeteg kutyák tüneteinek. Szamojéd kutyákat, súlyos fehérjevizeléses tünetekkel, amely egy örökletes, szexuális úton terjedő betegségnek (a glomeruláris alaphártya hiányos képződése) köszönhető, két kereskedelmi táppal etettek, melyek különböztek számos alkotóelem mennyiségében, így a fehérjetartalmuk is eltérő volt. A csökkentett tápanyagtartalmú étrend késleltette a glomeruláris leépülés és a húgyvérűség kezdetét. ³⁹További tanulmány szükséges ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, vajon a betegség okozta veseelégtelenségben szenvedő kutyák kisebb alcsoportjára, mint pl. a szamojéd fajta, kedvező hatással van-e a fehérje csökkentése.
Egy változatos mechanizmusok által okozott progresszív vesetömeg-csökkenés végül is egy közönséges klinikai entitáshoz (húgyvérűség) vezet, általános kórélettani reakciókkal, amelyekkel a szervezet igyekszik megteremteni a homeosztázist.  A vesék morfológiai jellegzetességei kezdetben változhatnak a kóroktantól függően, de szintén kifejlődhet egy általános karakter, amelyek a vesék végstádiumára utal. Azok a tanulmányok, amelyek olyan humán szöveteket vizsgáltak, amelyek természetes eredetű veseelégtelenségben szenvedő betegekből származtak, kimutatták, hogy a tubulointerstitialis károsodások fejlődése jobban jelzi előre a vesebetegség súlyosbodását, mint a glomeruláris károsodások előrehaladása. ⁴⁰Egy „oxigénhiány elmélet” magával hozza, hogy amikor még a kiinduló betegség glomeruláris is, a vérszállítás az elvezető kis artérián keresztült történik a tubulointerstitiumba az elfogadott álláspont szerint, és ez tubulointerstitialis károsodáshoz vezet. ⁴¹A kutyák vesebetegségének leggyakrabban jelentkező formája az, amelyben a tubulointerstitialis sérülések vannak túlsúlyban. A hasonlóság a „maradvány vesében” lévő morfológiai elváltozások, és azok között, melyek természetes vesebetegségben szenvedő kutyáknál tapasztalhatók túlsúlyban, feltűnőek, úgyhogy kétséges, meg kell-e különböztetni az állatorvos patológusoknak ezt a két formát egymástól. Addig, amíg rendelkezésre álló adatok nem cáfolják meg azt, hogy „maradvány vese” modell jól reprezentálja a természetes eredetű vesebetegségben szenvedő kutyák általános állapotát, a modell alkalmazása során kapott eredmények biztosítják a legjobb alapot arra, hogy levonjuk a következtetéseket a fehérje hatásairól a kutyák vesebetegségének súlyosbodásával kapcsolatban.

1. táblázat

Csökkentett vesetömegű kutyákkal végzett kísérletek összefoglalása.
Az étrend vesékre gyakorolt hatásait vizsgálták.

Idősebb kutyák esetében magasabb a krónikus vesebetegség előfordulásának gyakorisága, mint a fiatalabb állatoknál, és a csökkentett fehérjebevitelt javasolták vesevédő módszerként. Egy kísérletben, amelyet a hipotézis tesztelésére terveztek, a 7- 8 éves vizsgálatban résztvevő kutyákat két csoportba osztották. Mindkét csoportba tartozó kutyák veséjét eltávolították a célból, hogy növeljék a kiválasztó szervek sebezhetőségét bármilyen fehérjebevitel esetén. Az egyik csoport alacsony, a másik magas fehérjetartalmú eledelt kapott az elkövetkező négy évben. A kutatás eredményei szerint a magas fehérjetartalmú étrend nem volt káros hatással (1. Táblázat), sőt a halandóság magasabb volt az alacsony fehérjemennyiséget fogyasztó kutyák csoportjában. Egy hasonló kísérletet végeztek egy másik laboratóriumban, és ugyanúgy nem állapították meg káros hatást a magas fehérjetartalmú táplálék esetében. A későbbi tanulmányban azonban a magasabb halálozási arány nem fordult elő az alacsony fehérjetartalmú eledelt fogyasztó csoportban.

MACSKÁK VESÉJÉNEK MŰKÖDÉSI RENDELLENESSÉGE: ETETÉSI KÍSÉRLETEK

Két tanulmány vizsgálta az étrendi fehérjebevitel hatását a csökkentett renális tömegű macskák veséjére, de a tanulmányok eredményei kifejezetten eltérőek voltak. Az első tanulmányban, kétféle táplálékot állítottak össze, amelyek fehérjetartalma különbözött (az ME 20 és 38 %-a fehérjékből származott), a zsírtartalmuk magas volt (a száraz súly 36 %-a), de majdnem azonosak voltak más, nem szénhidrát alkotóelemben. A „maradvány vesés” macskákat két csoportba osztották, és mindegyik csoport az egyikfajta táplálékot kapta 12 hónapig. Az alacsony fehérjetartalmú eledel kevésbé volt ízletes, így a csoportba tartozó állatok kalória-és egyéb tápanyagbevitele csökkent, természetesen fehérjéből sem jutott be a szükséges mennyiség a szervezetbe. A tanulmány eredménye szerint, a csökkentett fehérjét, illetve kalóriát tartalmazó táplálékot fogyasztó csoportnak kevesebb esélye volt a glomeruláris sérülések kialakulására, mint a más étrendet fogyasztó csoportnak.  Voltak más különbségek is a csoportok között: a kalóriában illetve fehérjében bőséges táplálékhoz jelentős súlygyarapodása társult (beleértve átmeneti hipokalémia kifejlődését), a csökkentett étrendhez, pedig a hipoalbuminémia kifejlődése. A mindkét csoportnak adott táplálékban sertésmáj és kazein volt a fehérjeforrás.

Kísérletek eredményei szerint, a kalória csökkentése ugyanolyan hatékonyan lassítja a vesebetegség előrehaladását, mint a fehérjebevitel korlátozása. Egy macskákkal végzett második tanulmányt az elsőről mintáztak, azzal a céllal, hogy elválasszák a fehérje hatását az energiatartalométól. A második tanulmányban négy étrendet állítottak össze, amelyek a következő variációkat képviselték: alacsony fehérje-alacsony kalória, alacsony fehérje-magas kalória, magas fehérje-alacsony kalória, és magas fehérje-magas kalória. A fehérjeforrások döntően szója és kazein voltak. A macskák energia-bevitele kétszerese volt az előző kísérlethez képest, de több fehérjét kaptak, amiatt, hogy elkerüljék a fehérjehiányt az alacsony fehérjés táplálékot fogyasztó csoportnál. Az egy évig tartó etetési kísérlet eredményei szerint, sem a fehérje és sem az energia nem volt hatással a glomeruláris betegség súlyosságára, és a betegség enyhe volt mindkét csoportban. A bőséges energiatartalmú étrendekhez nagyobb eséllyel társult tubulointerstitialis károsodás, de ezek szintén enyhék voltak.

Az, hogy az első kísérletben glomeruláris károsodásokat az étrend okozta, nem volt nyilvánvaló. A vizsgálódás magában foglalta a múló hipokalémia káros hatásait, a fehérjeforrást, a metabolikus különbségeket összefüggésben a markáns súlygyarapodással, vagy ezen tényezők kölcsönhatását. A két tanulmány ellentmondó eredményei miatt, további tudományos munkák szükségesek az ellentétek feloldásához. A második tanulmányban található negatív eredmények jelzik, hogy a vesebetegségben szenvedő macskák fehérjebevitelének korlátozása maradt helyes megközelítés, mint a betegség súlyosbodását kedvezően befolyásoló módszer.

HIVATKOZOTT TANULMÁNYOK:

1. Newburgh LH, Curtis AC: Production of renal injury in the white rat by the protein of the diet. Arch Intern Med 42: 801-821, 1928.
2. Shannon JA, Jolliffe N, Smith HW: The excretion of urine in the dog: IV. The effect of maintenance diet, feeding, etc upon the quantity of filtrate. Am J Physiol 101: 625-636, 1932.
3. Smith HW: The Kidney: Structure and Function in Health and Disease. New York, Oxford University Press, 1951.
4. Addis TE, MacKay EM, MacCay LL: The effects on the kidney of the long continued administration of diets containing an excess of certain food elements. II. Excess protein and cystine. J Biol Chem 71: 139, 1932.
5. Bouby N, Tan MT, Laquori D, et al: Role of the urinary concentrating process in the renal effects of high protein intake. Kidney Int 34: 4-12, 1988.
6. Woods LL, DeYoung DR, Smith BE: Regulation of renal hemodynamics after protein feeding: Effect of loop diuretics. Am J Physiol 261: F815-F823, 1991.
7. Lee KE, Summerville RA: Glomerular filtration rate following administration of individual amino acids in conscious dogs. Q J Exp Physiol 67: 459-465, 1982.
8. Premen AJ: Splanchnic and renal hemodynamic responses to intraportal infusion of glucagon. Am J Physiol 253: F1105- F1112, 1987.
9. Ahloulay M, Dechaux M, Laborde K, et al: Influence of glucagon on GFR and on urea and electrolyte excretion: Direct and indirect effects. Am J Physiol 269: F225-F235, 1995.
10. Katz AI, Atoback G, Lindheimer MD: The role of renal „work” in compensatory renal hypertrophy. Yale J Biol Am Med 51: 331-337, 1978.
11. Eckert D, Kountz SL, Cohn R: Inhibition of compensatory renal growth by ureterocaval fistula. J Surg Res 9: 187-191, 1969.
12. Brenner BM, Troy JL, Daugherty TM: The dynamics of glomerular ultrafiltration in the rat. J Clin Invest 50: 1776-1780, 1971.
13. Brown SA, Finco DR, Crowell WA, et al: Single-nephron adaptations to partial renal ablation in the dog. Am J Physiol 258: F495-F503, 1990.
14. Brown SA, Brown CA: Single-nephron adaptations to partial renal ablation in cats. Am J Physiol 269: R1002-R1008, 1995.
15. Finco DR, Crowell WA, Barsanti JA: Effects of three diets on dogs with induced chronic renal failure. Am J Vet Res 46: 646-653, 1985.
16. Bourgoignie JJ, Gavellas G, Martinez E, et al: Glomerular function and morphology after renal mass reduction in dogs. J Lab Clin Med 109: 380-388, 1987.
17. Polzin D, Leininger J, Osborne C, et al: Development of renal lesions in dogs after 11/12 reduction in renal mass. Lab Invest 58: 172-183, 1988.
18. Finco DR, Brown SA, Crowell WA, et al: Effects of dietary phosphorus and protein in dogs with chronic renal failure. Am J Vet Res 53: 2264-2271, 1992.
19. Finco DR, Brown SA, Crowell WA, et al: Effects of parathyroidectomy on induced renal failure in dogs. Am J Vet Res 58: 118-125, 1997.
20. Ross LA, Finco DR, Crowell WA: Effects of dietary phosphorus restriction on the kidneys of cats with reduced renal mass. Am J Vet Res 43: 1023-1026, 1982.
21. Adams LG, Polzin DJ, Osborne CA, et al: Effects of dietary protein and calorie restriction in clinically normal cats and in cats with surgically induced chronic renal failure. Am J Vet Res 54:1653-1662, 1993.
22. Finco DR, Brown SA, Brown CA, et al: Protein and calorie effects on progression of induced chronic renal failure in cats. Am J Vet Res 58:575-582, 1998.
23. Brenner BM, Meyer TW, Hostetter TH: Dietary protein intake and the progressive nature of kidney disease: The role of hemodynamically mediated glomerular injury in the pathogenesis of progressive glomerular sclerosis in aging, renal ablation, and instrinsic renal disease. N Engl J Med 307: 652-659, 1982.
24. Hostetter TH: Progression of renal disease and renal hypertrophy. Ann Rev Physiol 57: 263-278, 1995.
25. Bovée KC, Kronfeld DS: Reduction in renal hemodynamics in uremic dogs fed reduced protein diets. JAAHA 17: 277-285, 1981.
26. Polzin DJ, Osborne CA, Hayden DW, et al: Influence of reduced protein diets on morbidity, mortality, and renal function in dogs with induced chronic renal failure. Am J Vet Res 45: 506-517, 1984.
27. White JV, Finco DR, Crowell WA, et al: Effect of dietary protein on functional, morphologic, and histologic changes during compensatory renal growth in dogs. Am J Vet Res 52: 1357- 1365, 1991.
28. Brown SA Finco DR, Crowell WA, et al: Dietary protein intake and the glomerular adaptations to partial nephrectomy in dogs. J Nutr 121: S125-S127, 1991.
29. Barsanti JA, Finco DR: Dietary management of chronic renal failure in dogs. JAAHA 21: 371-376, 1985.
30. Hansen B, DiBartola SP, Chew DJ, et al: Clinical and metabolic findings in dogs with chronic renal disease fed two diets. Am J Vet Res 53: 326-334, 1992.
31. Grandjean D, Paragon BM, Grandjean R, et al: Interer d’une alimentation hypoproteique et hypophosphoree dans l’evolution post seuil critique d’une insuffisance renal chronique chez le chien. Recueil de Medicine Veterinaire166: 865-880, 1990.
32. Liebetseder J, Neufeld K: Effects of medium protein diets in dogs with chronic renal failure. J Nutr 121: S145-S149, 1991.
33. Bovee KC, Kronfeld DS, Ramberg C, et al: Long-term measurement of renal function in partially nephrectomized dogs fed 56, 27, or 19% protein. Invest Urol 16: 378-384, 1979.
34. Robertson JL, Goldschmidt MS, Kronfeld DS, et al: Long- term responses to high dietary protein intake in dogs with 75% nephrectomy. Kidney Int 29: 511-519, 1986.
35. Polzin DJ, Osborne CA, O’Brien TD, et al: Effects of protein intake on progression of canine chronic renal failure (CRF). Proceedings of the 11th Annual Veterinary Medical Forum, 938, 1993.
36. Coulter DB, Keith JC: Blood pressures obtained by indirect measurement in conscious dogs. JAVMA 184: 1375-1378, 1984.
37. Brown SA: Personal communication, 1998.
38. Michell AR, Bodey AR, Gleadhill A: Absence of hypertension on dogs with renal insufficiency. Renal Fail 19: 61-68, 1997.
39. Valli VE, Baumal R, Thorner P, et al: Dietary modification reduces splitting of glomerular basement membranes and delays death due to renal failure in canine X-linked hereditary nephritis. Lab Invest 65: 67-73, 1991.
40. Bohle A, Strutz F, Muller G: On the pathogenesis of chronic renal failure in primary glomerulopathies: A view from the interstitium. Exp Nephrol 2: 205-210, 1994.
41. Fine LG, Orphanides C, Norman JT: Progressive renal disease: The chronic hypoxia hypothesis. Kidney Int Suppl 65: S74-S78, 1998.
42. Finco DR, Brown SA, Crowell WA, et al: Effects of aging and dietary protein intake on uninephrectomized geriatric dogs. Am J Vet Res 55: 1282, 1994.
43. Churchill J, Polzin D, Osborne C, et al: Influence of diet on renal function and structure in geriatric uninephrectomized dogs. Proceedings of the 15th ACVIM Forum, 675, 1997.
44. Adams LG, Polzin DJ, Osborne CA, et al: Influence of dietary protein/calorie intake on renal morphology and function in cats 5/6 nephrectomy. Lab Invest 70: 347-357, 1994.
45. Tapp DC, Kobayaski S, Fernandes G, et al: Protein restriction or calorie restriction? A critical assessment of the influence of selective calorie restriction in the progression of experimental renal disease. Semin Nephrol 9: 343-353, 1989. Proceedings, 1998 Purina Nutrition Forum